Az eltelt három év csak tovább szította ezt az érzést, mely annál is erősebb lett, mert a király halálakor Mária királyné a lányával nabluszi birtokára menekült Agnès haragja elől, aki gyűlölte, és aki, amint a fia lett a király, erővel visszatért, hogy a palotában rendezkedjen be. Balduin örült, hogy viszontlátja az édesanyját, és kedvesen 42 Melisendis királynő – férje halála után – 1143-tól 1161-ig uralkodott. (A szerk.) 43 Anjou Fulco kb. 1090-ben született, és 1131 és 1143 között volta Jeruzsálemi Királyság királya. (A szerk.) 44 Királyi dinasztia, amely II. Henriktől II. Richárdig Anglia uralkodóit adta 1154 és 1399 között. (A szerk.) fogadta. Mária királyi pompával költözött át szép birtokára Isabelle lánya kíséretében.

Bár mindkettőjüket nagyon szerette, a fiatal király hallgatott Guillaume de Tyr, egykori nevelője tanácsára, aki tudva, mire képes Agnès, elővigyázatosabbnak látta, ha az özvegy királynét és a lányát biztonságba helyezik a kínos meglepetések ellen.

Az elutazásuk természetesen nagyon elszomorította Thibaut-t, és őszinte örömmel fogadta a hírt, hogy a kislány a bethániai kolostorba került: így kétszeres lelkesedéssel látogatja majd Elisabethet.

Balduin figyelmét nem kerülte el, milyen érzelmeket ébresztett a húga a barátjában. Amikor egy napon célzást tett rá, Thibaut fülig pirult és bezárult, akár egy kagyló. A fiatal király elnevette magát:

– Talán bűnösnek érzed magad? Ahogy tudom, szeretni nem bűn…

– Magasan felettünk állót szeretni az! Én csak egy fattyú vagyok.

– Kit érdekel ez? Az első kimagasló tettedért hercegi rangra emellek. Én vagyok a király. És mindkettőtöket szeretlek.

Soha többé nem beszéltek erről, de Thibaut a szívében őrizte az ígéretet, hisz tudta, hogy Balduin állja a szavát.

Erre gondolt aznap este, ahogy a magánlakosztálya félé követte, mely egy nagy, hűvös szoba volt egy árkádos galéria védelmében, a fügefás udvarra nyílt, ahol egy szökőkút csobogott. Így akarta Amalrich király amikor a betegség megmutatkozott, hogy a fia nyugodtan pihenhessen, védve a citadella-palota mindennapos hangzavarától. A lakosztályhoz néhány lépcsőfokkal fürdők kapcsolódtak. Balduin egyedül Thibaut-val osztotta meg otthonát, mely felett Marietta, Balduin egykori dajkája uralkodott. Az asszony senkinek, még az udvari orvosnak sem engedte át – aki még véletlenül sem tiltakozott volna – a feladatot, melyet kiváltságának tekintett: hogy megmosdassa és a betegsége miatt szükséges kezelésben részesítse a királyt.

Askaloni parasztasszony volt, a férje termesztette és hozta a palotába a különös illatú hagymát, melyről elhíresült a vidék45. Agnès, aki akkoriban Jaffa és Askalon grófnője volt, éppen akkor szülte meg a fiát, amikor Marietta egyszerre elvesztette a férjét, akit agyonnyomott egy beomlott fal, és a kisbabáját, akit gyógyíthatatlan láz vitt el. Ő maga tökéletes egészségnek örvendett, és bőségesen volt teje. A gróf fiának szoptatására először felfogadott dajka nem tetszett az anyának, ezért Mariettához fordultak, aki teljes lényét a gyönyörű kisfiúnak szentelte, aki új értelmet adott életének. Azóta nem hagyta el, és a lepra kiütközése távolról sem sarkallta menekülésre, sőt, megerősítette szeretetét, hiszen tudta, hogy Balduinnak egyre nagyobb szüksége lesz rá. Külsejét tekintve se széle, se hossza asszonyság volt, erőteljes testalkattal, kerek, szinte kifejezéstelen arccal, melyben azonban szép sötét szem ragyogott, melyet nem egykönnyen sütött le. Kivétel nélkül mindig kék vászonruhát viselt fehér köténnyel, ősz haját fehér pamut főkötő alá szorította, és varázspálcájával irányította a szolgálattal megbízott inasokat.

Természetesen ott volt, amikor kinyílt az ajtó Balduin és a fegyvernöke előtt.

45 A keresztes hadjáratok vitték el nyugatra a salottahagymát.


Thibaut mélységesen megkönnyebbült, mert a király visszautasította a meghívást az anyja által rendezett lakomára azzal a kifogással, hogy nem éhes, és inkább szeretne megmosakodni és pihenni.

– Te maradhattál volna, Thibaut – jegyezte meg, miközben a társa kioldotta a kardját rögzítő bőrövet, és egy ládára tette a fegyverét. – Nagyobb az étvágyad, mint az enyém, és anyám külön téged is meghívott.

– Tudja, hogy nem kedvelem az édesanyja lakomáit. Túlságosan szereti a fűszerek és az aromák keveredését, és mindig túl erősek a borok. Elnehezítik a tejet, és furcsa gondolatokat ébresztenek…

Nem tette hozzá, hogy néhány hónapja kerüli a királyné társaságát, ha a király nincs jelen. Elhatározása tizenhatodik születésnapján született, amikor a Szent Sírtemplomban Balduin lovaggá ütötte. Aznap este kissé különös gratulációt kapott Ágnestől. Az asszony értésére adta, hogy kedvére valónak találja, és csak rajta múlik, hogy a kapcsolatuk túllépjen I rokoni szálak keretein. Az újdonsült lovag nem volt ostoba, pontosan értette, miről van szó. Hallatlanul megdöbbent és felháborodott, de az értetlent adva vonult vissza: igazán nagyon örül, hogy drága nagynénje végre viszonozza a szeretetet, mellyel ő mindig is viseltetett iránta, s ez csak megerősíti azokat a szálakat, melyek eddig is kötötték királyi fiához…

Agnès nem erőltette a dolgot. Szemmel láthatólag azon tűnődött, vajon a fiú tényleg annyira ostoba-e, mint mutatja, és későbbre halasztotta ennek a tulajdonképpen másodlagos kérdésnek a tisztázását, hisz csak egy szeszélyt tükrözött, amilyen gyakran elfogta jóképű és jó felépítésű fiatal fiúk láttán. Thibaut elraktározta magában a történteket, és megfogadta, hogy kerülni fogja a négyszemközti találkozásokat a forróvérű Agnèsszel. A háború neki kedvezett. Remélte, hogy a béke is megnyugtatóan alakul majd…

Balduin ejtette a témát, miközben Thibaut segítségével levette a rugalmas, de ellenálló páncélt – Tripoliszi Rajmond Damaszkuszból hozatott ajándékát –, mely alatt vastag vászoninget viselt. Ujja hegyével elgondolkozva megsimogatta a duzzanatot, mely nemrég jelent meg a két szemöldöke között, s mely mintha növekedett volna.

Gyakran emelte hozzá a kezét, mert csak az érintés útján érezte a létezését, belülről nem.

– Azt hiszem – szólalt meg hirtelen –, a betegség már nem sokáig kíméli az arcom…

Marietta, aki éppen a fürdőbe indult a törölközővel, melybe Balduint burkolja majd, ha kilép a dézsából, hirtelen megállt a küszöbön. Érezte, hogy elsápad, és várt egy pillanatot, mielőtt visszafordult volna:

– Biztosan megcsípte valami rovar – mondta végül tompán. – Teszek rá kenőcsöt…

– Nem sokat érne. Azt hiszed, nem tudom, milyen a lepra lefolyása? Lassanként eldeformálódik és felpuffad az arcom. „Oroszlánmaszk” lesz, ahogy mondják. Ez azt jelzi, hogy sietnem kell…

Nem fejezte be a mondatot. Egy szolga keze alatt nyílt az ajtó, és bejelentették a kancellár érkezését.


Balduin újra bekötötte inge madzagját, hogy egykori nevelője köszöntésére induljon. Egy csapásra nyugodt és mosolygós lett az arca, mert úgy szerette a férfit, ahogyan egykor az apját.

Negyvenhat évesen Guillaume, Balduin lovaggá ütése óta Tyr érseke, a királyság kancellárja s egyben krónikása sokkal inkább szerzetesre, mint prelátusra hasonlított.

Közepes termetű, közepes testalkatú férfi volt, őszülő haja kerek sapkaként övezte nagy tonzúráját, melyhez a kopaszodásban hamarosan csatlakozik a homloka.

Szigorúan borotvált arca szabálytalan volt, de élénk és vidám, mozgékony vonásokkal, gyakran mosolygó, nagy szájjal és barna szemmel, melyben a derűs ragyogás időnként átadta helyét a komolyságnak, melyből a nehéz államügyeket és az emberi lélek mélységeit egyaránt megérteni képes szellem táplálkozik. Hatalmas volt a tudása, melyet Európában szerzett a legnagyobb gondolkodók, Clairvaux-i Bernát, Gilbert de la Porrée, Maurice de Sully, Hilaire de Poitier vagy Róbert de Melun mellett a húsz év alatt, amíg a legrangosabb egyetemeket látogatta. Ugyanakkor nem volt aszkétaalkat, ahogyan azt pocakja is mutatta, mely enyhén kirajzolódott a fehér csuklyás ruha alól, mely felett fekete dalmatikát viselt egyetlen dísszel: egy ametiszt keresztes mellékkel, mely tökéletesen illett gyűrűjéhez.

– Hol járt, nagyuram? – feddte gyengéden a király. – Reméltem, hogy láthatom a Szent Sírnál, hogy együtt mondjunk hálát az Úrnak.

– A pátriárka talán nem örült volna, és joggal. A győzelem az öné, felség, és Isten egyedül önt kívánta hallani. Ami engem illet, végig kellett gondolnom egy üzenetet, mely Aleppóból érkezett. Al-szalih annyira hálás önnek azért, hogy megszabadította Szaladin szorongatásától, hogy úgy határozott, visszaad néhány foglyot, akik régóta raboskodnak nála. Először is a nagybátyját, Jocelin de Courtenay-t, akit Haranban fogtak el tizenkét évvel ezelőtt. Az apádat, Thibaut – tette hozzá a fiatalember felé fordulva.

– Az apám? – vonta meg a vállát a fiú. – Azt hiszem, egészen el is felejtettem már.

Alig négyéves voltam, amikor fogságba esett, és amikor meglátogatta azt az asszonyt, akit anyámnak tartok, soha nem érdekeltem különösebben. Úgy nézett rám, mint egy szórakoztató jószágra, és soha meg sem ölelt. Csak arra emlékszem, hogy nagyon szép volt, és mindig pompásan öltözött. Azt hiszem, csodáltam… de ez minden!

– Mostanra biztosan kevésbé szép! Tizenkét év egy török erődítményben megváltoztatja az embert. De nem csak róla van szó: visszakapjuk Renaud de Châtillont is. Őt pedig soha nem láthatta egyikük sem, hiszen még meg sem születtek, amikor Nur ed-Din szultán fogságba ejtette.

– Még él? – lepődött meg Balduin. – Azt hittem, már csak legenda. Azt beszélik, ő

volt a legfanatikusabb katona a világon. Példátlan tehetséggel…

– Ugyanilyen példátlan volt az őrültsége, a kegyetlensége, a gőgje és az önzése is! A legrosszabb bajkeverő, akit csak a hátán hordott a föld…

– És visszaadják? Pedig mintha úgy hallottam volna, a néhai szultán megesküdött, hogy csak olyan elképesztő nagyságú váltságdíj ellenében adja ki, melynek összegyűjtéséhez évszázadok kellenének neki, bármennyire is Antiochia hercege. Al-szalih figyelmen kívül hagyná az apja esküjét?

– A legkevésbé sem. A váltságdíjat kifizették. Százezer arany dinárt!

– Százezret? De kicsoda, istenem? A felesége, Constance hercegnő meghalt, a veje, a mostani antiochiai herceg pedig nem sokat törődhet vele…

– Valóban így van. Megválaszolatlan marad a kérdés. Ki fizetett azért, hogy a béke visszatértével visszakapjuk ezt a bajkeverőt? Neked tulajdonképpen rokonod, Thibaut.

Châtillon, ahonnan származik, nincs messze Courtenay-től.

– Nos – sóhajtott fel Thibaut –, úgy tűnik, gyarapszik a családom. Örülnöm kellene ennek?

– A jövő majd elárulja…

Ismét belépett Marietta, arcán elégedetlen kifejezéssel. Mélyen meghajolt az érsek előtt, de morogni kezdett:

– Nem várhatják meg az államügyek, hogy a király megfürödjön és pihenjen egy keveset? Nagy szüksége van rá! Ezt önnek is tudnia kellene, nagyuram!

– Igaza van. Bocsássa meg, felség, hogy önre törtem, nem is gondoltam, hogy zavarom. Megyek…

– Ne – tiltakozott Balduin. – Szeretnék önnel megbeszélni egy fontosabb ügyet, mint a foglyok visszatérése. Hajlandó lenne várni néhány percet? Talál itt galileai bort és gyümölcsöt, hogy kellemesebb legyen a várakozás.

Guillaume de Tyr mosolyogva bólintott, és a galérián leült az egyik faragott cédrusszékre, melyet kék párnák tettek kényelmesebbé – a kék és a fehér volt Balduin kedvenc színe. Talpas réztál állt mellette fügével és kupákkal, meg egy sötét, illatos borral teli szidoni üvegkancsóval megrakva. Thibaut követte, töltött neki, majd leült mellé:

– Nem mesélné el ennek a Renaud de Châtillon-nak a történetét, nagyuram? –

kérdezte, és töltött magának is.

– Az apádé nem is érdekel?

– Van mit mondani róla?

– Nem igazán. Igazad van: a másik lebilincselőbb. És veszedelmesebb is a királyság békéjére nézve. Valójában a története egy nagy család másodszülöttjéé, akit az öröklés törvényei arra kényszerítenek, hogy magának szerezzen vagyont. A második keresztes hadjárattal hagyta el Franciaországot, azzal, amelyet VII. Lajos indított, s amelyet a felesége, Aliénor királyné is elkísért. Zárójelben megjegyzem, miatta zárult rövidre a vállalkozás. Mindössze azért, mert Antiochiában a nagybátyja, Raymond de Poitiers uralkodott, aki kora legvonzóbb férfija volt. Aliénor szenvedélyes kalandba bonyolódott vele, mely természetesen nem volt a férje ínyére. Ezért sietve visszatértek Franciaországba. Renaud de Châtillon azonban nem tartott velük. Tetszett neki a vidékünk a napsütésével, a gazdagságával és az európainál sokkalta szabadabb életével.

Itt maradt, és az első Rajmond herceg szolgálatába állította a kardját. Így gyakran került a herceg felesége, Constance látómezejébe.