Maya Banks - Vénuszdombi mesék

— Mit kérsz, baby? Szeresselek? Szeretlek! — felelte Mac. — Védjelek meg? Vigyázzak rád mindig? Megteszem.

Könnyek öntötték el a lány szemét.

— Ez rám is áll — suttogta Ryder a fülébe.

Kit szeme tágra nyílt e szavak hallatán. Vajon ugyanúgy gondolta, ahogy Mac, vagy csak a pillanat hevében mondta? Egyelőre nem számított. Mindketten közel álltak a szívéhez. A szívéhez, amely annyira tele volt az irántuk érzett szerelemmel, hogy alig tudta elviselni.

Az orgazmus lassan, lágyan közeledett, akár a nyugodt fuvallat egy nyári napon. Érezte, hogy szeretik és kényeztetik, mintha az egyetlen nő lenne a világon.

Mac mélyen beléhatolt. Elviselhetetlen gyönyör kelt a lány ágyékában. Összeszorította a szemét, ahogy az izgalom egyre nagyobb és nagyobb lett. Ryder a mellbimbójával játszadozott, az ujja között forgatta, és a fogával húzogatta.

Amikor Kit újra kinyitotta a szemét, látta, hogy Mac hátraszegte a fejét, és összeszorította a fogát. A lány csípője az ágyékának feszült, még mélyebben akarta befogadni. Kit közel volt. Már csak egy lökés. Felsikított, amikor a férfi újra beléhatolt, majd mozdulatlanná merevedett, és a pénisze lüktetni kezdett a puncijában.

Ryder a mellbimbóját szívogatta, hol az egyiket, hol a másikat. Az érzés a csiklójában összpontosult. Kit a férfi sötét hajába túrt, szorosan magához szorította a fejét, miközben Mac megragadta a csípőjét és a teste a gyönyörtől vonaglott.

Kit úgy érezte, mintha valami elpattant volna a belsejében, mintha megszabadult volna valamitől. Lebegett, a helyiség látványa összefolyt a szeme előtt. Távolról érzékelte, hogy Ryder megfordítja, Mac pedig elhelyezkedik a másik oldalán.

Aztán közrefogták a testét, és eggyé olvadt velük.

— Szeretlek benneteket — suttogta Kit. A szeme megremegett, és lecsukódott.

Ryder besétált a házba, és Kitet kereste. Mac ismét sokáig dolgozott, egy perccel azelőtt telefonált Rydernek, hogy valószínűleg csak hajnalban tér haza.

Csak mosolygott, amikor meglátta Kitet mélyen aludni egy szál pólóban. Úgy döntött, nem kelti fel, hadd pihenjen. A terhessége eléggé megviseli, gyakran érzi magát rosszul.

Hálát adott az égnek, hogy a lány végül hallgatott rájuk, és otthagyta a munkáját. Az állás túlságosan megterhelő lett volna, így is épphogy csak el tudja viselni a kellemetlenségeket.

Ryder gyomra megkordult. A konyhába ment, hogy készítsen magának egy szendvicset. Hirtelen eszébe villant, hogy másnap reggel korán be kell majd mennie a műhelybe megcsinálni valamit.

Miután összedobott magának egy pulykasonkás szendvicset, az asztalhoz vánszorgott egy hideg sörrel a kezében. Már majdnem befejezte az evést, amikor a mobilja rezegni kezdett, majd megszólalt. Ryder gyorsan felvette, nehogy felkeltse Kitet, és bosszúsan beleköszönt.

— Hé, haver, ott vagy már nálam? — kérdezte Mac.

— Igen, épp most ettem.

— Hogy van Kit? — Mac aggódott.

— A díványon alszik. Nem keltettem fel.

— Jól tetted. Aggódtam miatta. Szar, hogy el kellett jönnöm, de minden emberre szükség van. Elég nagy itt a zűr.

— Majd én vigyázok rá — ígérte Ryder.

— Köszönöm, haver.

Letették a telefont. Ryder lábujjhegyen visszaosont a nappaliba, még egyszer megnézte Kitet, aztán bement a fürdőszobába.

Lerúgta a csizmáját, kibújt a ruhájából, és megnyitotta a zuhanyt. Kinyújtóztatta fáradt izmait, és belépett a forró vízsugár alá. Leöblítette magát gyorsan, aztán kilépett a fülkéből, és egy törölközőt tekert a derekára. Egy másik törölközővel a hosszú haját kezdte dörzsölni.

Ahogy visszament a hálószobába, különös hangot hallott a nappaliból. Összeráncolta a homlokát. Ledobta a törölközőt, amivel a haját szárította, és a hang irányába indult.

Amikor az ajtóhoz ért, újra hallotta a hangot. Kit nyögdécselt fájdalmában és levegő után kapkodott. Rydernek majd elállt a szívverése, amikor meglátta, hogy összekuporodva fekszik a földön, a dívány mellett. De ami még nagyobb félelemmel töltötte el, az a vérfolt volt a szőnyegen.

— Kit!

Ryder odarohant hozzá, és a földre vetette magát a lány mellett. Kit ránézett, a szeme tele volt fájdalommal.

— A baba — sóhajtott Kit. — Azt hiszem, hogy a baba.

A lány lenézett a kezére, amin élénken piroslott a vér, majd megállíthatatlanul remegni kezdett.

— Jézusom!

Ryder gyorsan körbenézett, és szitkozódott.

— Felkapom a nadrágomat, drága, el ne mozdulj innen!

Ryder a hálószobába rohant, a törölköző lehullott a derekáról.

Felrántotta a nadrágját és az ingét, majd visszaszaladt a nappaliba. Letérdelt a lány mellé, felvette a karjába, és az ajtó felé sietett vele.

— Nagyon fáj, Ryder.

— Tudom, drága. Beviszlek a kórházba. Csak ölelj meg, szorosan!

A Broncóhoz vitte a lányt, és letette finoman az utasülésre. Aztán átszaladt a másik oldalra, és a vezetőülésbe huppant.

A kórházba vezető úton Ryder végig Kit nyögdécselését hallgatta, és átkozódott magában, amiért nem tud tenni semmit. A lány az ölében feküdt, Ryder simogatta. Remélte, hogy ettől egy kicsit jobban érzi magát. Talán jobb neki, ha tudja, hogy átérzi a fájdalmát.

Öt perccel később bekanyarodott a sürgősségi fedett bejárata elé, és élesen fékezett. Átszaladt a kocsi túloldalára és a karjába vette Kitet. Az ajtóban találkozott egy ápolóval, aki a helyzet felől érdeklődött.

— Spontán vetélés — motyogta Ryder.

Az ápoló előrement a személyzeti bejáraton, és egy vizsgálóba vezette őket.

— Fektesse le ide! — utasította az ápoló. — Várjon kint!

— Nem fogom itt hagyni! — felelte Ryder.

Az ápoló hosszan ránézett. Talán látta, hogy képtelenség lenne kidobni a férfit. Megvonta a vállát, és egy székre mutatott.

— Akkor üljön le ide! Hozom az orvost.

Ryder persze nem fogadott szót. Kit ágya mellett állt, a kezét fogta, miközben a lány halkan nyögdécselt fájdalmában.

Rydert félelem gyötörte. Kit elveszíti a kisbabát. Mi másért vérezne ennyire? Ezt egyáltalán nem kalkulálta bele. Arra felkészült, hogy ez talán nem az ő gyereke, de arra nem, hogy soha nem derül ki.

Kit fojtott zokogása ütötte meg a fülét. A fájdalom összeszorította a mellkasát.

Lehajolt, és az arcát a hajába fúrta. Szorosan magához ölelte.

— Ne sírj, drága! Kérlek, ne sírj!

Mielőtt még az orvos megérkezett volna, Mac rontott be őrjöngve a vizsgálóba. Ryder egy pillanatig elcsodálkozott, honnan szerzett ilyen gyorsan tudomást a dologról, de aztán eszébe jutott, mennyire jóban van a sürgősségi személyzet a helyi zsarukkal. Valaki biztosan felhívta, amint belépett a bejáraton, Kittel a karjában.

— Kit, baby! Mi a baj? Mi történik? — kérdezősködött Mac, miközben az összegörnyedt lány fölé hajolt.

A lány felé fordította kipirosodott, meggyötört arcát, amin még több könnycsepp folyt végig.

— A kisbaba, Mac! Azt hiszem, elveszítjük.

Ryder hátrált, magukra hagyta őket. Kihátrált egészen a folyosóra, onnan figyelte az előtte lezajló gyengéd jelenetet.

— Minden oké, baby, itt vagyok — hallotta Mac hangját. — Nem lesz semmi baj.

A szendvics, amit Ryder korábban evett, a torkába kéredzkedett. Alig kapott levegőt tőle. A szeme pokolian égett, és úgy érezte, ha nem megy el azonnal onnan, összecsuklik, és elájul, mint egy kisgyerek.

Megfordult, végigment a folyosón, ki a bejárati ajtón a szabadba. Néhány lépés után kint volt a texasi, nyári forróságban, mégis rázta a hideg.

A valóság hegyomlásként zúdult rá. Ha a kisbaba elment, nincs többé keresnivalója Kit életében. Nincs oka rá, hogy a közelükben lófrálva elrontsa kettejük kapcsolatát.

Elvész a számára, akárcsak a kisbabájuk. Valahogy biztos volt benne, hogy az övé. Ő és Kit együtt teremtették.

Beszállt Kit Broncójába, és Mac háza felé tartott. Amikor a bejáróra állt, néhány hosszú percig nem szállt ki. Őrülten szeretett volna Kittel lenni, hogy enyhítse a fájdalmát, de Mac ott volt vele. Rá volt szüksége.

Úgy érezte magát, mint aki mindent elveszített. Betántorgott a házba, összeszedte a cuccait, aztán kiment a motorjához. Berúgta, és kihajtott az útra. A könnyek, alighogy kicsordultak a szeméből, máris megszáradtak a szélben.

— Aggódom miattad, baby — mondta Mac.

Kit ránézett az ablak melletti kuckójából, és összerezzent a Mac arcán tükröződő őszinte aggodalom láttán. Visszafordította a tekintetét, kifelé bámult az ablakon, és próbált úrrá lenni a szorongásán.

Mac átment a szobán, és leült mellé a széles ablakpárkányra. Megfogta a kezét, és az ajkához emelte. Csókot nyomott a tenyerére, és a lány ujjait az arcához érintette.

— Szeretném, ha szólnál hozzám — mondta Mac kedvesen. — Tudom, hogy fáj. Nekem is. Beszélnünk kell róla.

Kit lehunyta a szemét, és nem engedte, hogy kicsorduljanak a könnyei. Két hete jött haza a kórházból, üresen, mintha kipucolták volna a belsejét. Két hét alatt egyszer sem látta Rydert. Azóta nem, hogy bevitte a kórházba aznap éjjel.

Dühös volt, de még inkább fájdalmat érzett. Megszakadt a szíve. Mac az ujjával megérintette az állát, és finoman maga felé fordította a fejét.

— Beszélj hozzám, baby! Nem tudok mit kezdeni a közöttünk lévő csenddel.

Egy könnycsepp gördült le a lány arcán. Nem akarta megbántani. Eleget bántotta mindkettőjüket. És tudta, hogy amit mondana, az nagyon fájna neki.

Mac a karjába vonta a lányt, kissé bátortalanul, mintha azt várta volna, hogy ellenkezik. Kit nem tiltakozott, de nem is ölelt vissza.

A lány érezte, hogy a férfi hatalmas teste megremeg. Magában ismét átkozódott.

— Mondd el, mi zajlik a fejedben, baby!

A hangja könyörgő volt. Istenem. El kell mondania neki az igazat.

Kit elhúzódott, és megtörölte az arcát. Az átkozott könnycseppek csak nem akartak elapadni.

— Fáj! — mondta rekedten.

— Ó, Istenem, baby, tudom, hogy fáj. Tudom, hogy fáj.

— Nem érted — suttogta a lány.

— Akkor értesd meg velem, Kit! Beszélj hozzám, kérlek!

Kit a szemébe nézett, amelyben oly sok szeretet tükröződött iránta. Izzó, kék szemek. Megérintette a férfi arcát. Mac megcsókolta a tenyerét.

— Nemcsak a kisbabát veszítettem el — kezdte Kit. — Elveszítettem… Elveszítettem Rydert is, és ebbe belepusztulok.

Kit elvette a kezét a férfi arcától, és elfordult. Nem akarta látni a fájdalmat a szemében.

— Szeretem őt, Mac — mondta csendesen. — Mindig is szerettem. Valahogy összezavart, amit irántad érzek, és azt gondoltam, hogy őt nem szeretem annyira, pedig igen. Most már… Most már nem akar engem. Már semmi sem köt össze bennünket. Nem lenne szabad ezt mondanom, de nem hazudhatok neked, Mac. Elveszítettem, és ez az érzés elevenen felfal.

Mac lassan a karjába vonta a lányt. Hatalmasat sóhajtott. Kit érezte, hogy zaklatottan kapkodja a levegőt. Istenem, mennyire nem akarta ezzel megbántani! Miféle nő az olyan, aki képes kést döfni egy férfi szívébe, aki ennyire szereti, aki mindent megtenne, hogy ne okozzon neki fájdalmat?

Néhány hosszú másodpercig csak ültek, nyomasztó csend telepedett rájuk. A férfi szorosan magához ölelte. Kit érezte, hogy elöntik az érzések, amint megöleli.

— Sajnálom, Mac — szólalt meg Kit, és sírás fojtogatta a torkát. A hangja tompa volt, ahogy a férfi mellkasához szorította az arcát, és folytatta. — Nem érdemellek meg. Megértem, ha nem akarsz velem lenni többé.

— Hagyd abba, baby, ne mondj ilyeneket. Te és én örökre egymáséi leszünk. Megígérem.

Kit elhúzódott tőle és hitetlenkedve nézett rá. A düh, a megcsalatás, vagy legalább a csalódás jeleit kereste. De csak komolyságot talált. És szerelmet. Több szeretetet, mint amit el tudott volna képzelni, azok után, amit elmondott neki.

— Mac, nem hallottad, amit az imént mondtam?

— Kiváló a hallásom, baby — mondta a férfi nyugodt hangon.

— Nem vagy dühös rám? — kérdezte Kit.

Mac a tenyerébe vette az arcát, lehajolt, és megcsókolta.

— Nagyon sok dolog kavarog bennem. De nem vagyok mérges. Szomorú vagyok, hogy fájdalmaid vannak. Szomorú vagyok, hogy elvesztettük a kisbabánkat. Bosszankodom, mert bármit megtennék, hogy jobban legyél, és tehetetlennek érzem magam. De, baby, szeretlek. Ez nem múlik el öt perc alatt. Annyira szeretlek, hogy abba is belehalok, ha csak elképzelem, hogy nélküled kell élnem.

A zokogás fájdalmasan szakadt fel Kit torkából, alig kapott levegőt, olyan irányíthatatlanul elsodorták az érzelmei. Az összes fájdalom és keserűség, amely az elmúlt két hétben összegyűlt, most szökőárként tört fel belőle.