Maya Banks - Vénuszdombi mesék

Jack óvatosan kihúzta a takarót a lány alól, ráterítette, aztán ő is bemászott mellé.

Érezte a lány bizonytalanságát. Feszült volt, mintha várna valamire, de Jack nem tudta, mi az.

— Aludj, Mia! — suttogta, közel a füléhez. — Majd beszélgetünk, ha felébredsz.

Magához húzta, és szorosan megölelte. A lány teste hozzásimult, mintha mindig is oda tartozott volna. Tökéletesen illett hozzá. Jack a lány selymes haját simogatta.

Holnap. Holnap kideríti, mi az ördög folyik itt. Holnap véget vet ennek az egész szarságnak. Addig azonban olyan szorosan öleli magához, ahogy csak tudja, amíg már egyikőjük sem fogja tudni, hol végződik az egyik, és hol kezdődik a másik. Remélte, hogy világosan és egyértelműen érti a lány, miről van szó ezúttal. Az övé, és nem engedi el. Soha többé.

Mia mély álomból ébredt. A szemhéja megrebbent, aztán kinyílt, mikor érezte, hogy egy izmos test feszül neki. Jack.

Mozdulatlanul feküdt, az arcát a férfi erős mellkasához szorította. Nem tudott ellenállni a kísértésnek, még közelebb bújt hozzá. Nagyot sóhajtott. Mélyen beszívta az illatát. Meleg és hívogató volt.

Jack a hajába túrt, és a tarkóját dörzsölgette. Az öröm apró hullámai áradtak szét a testében. Szerette az érintését, akármennyire is tiltakozott ellene a tudata.

— Mennyi az idő? — kérdezte suttogva.

— Már majdnem öt.

Mia összerezzent. Nemsokára indulnia kell a bárba. Ezúttal nem lóghat el, Jack pedig tudni akarja majd, hová megy. Lehunyta a szemét. Ott kell lennie ma éjjel. Nem mehet börtönbe. Nem akart találkozni a kéjsóvár zsaruval sem, aki ott vár rá.

Elhúzódott Jacktől, és felült az ágyban. A hasához tette az egyik párnát, és mindkét kezével szorosan magához ölelte. A férfira pillantott, de azonnal meg is bánta.

Jack mereven bámulta, sötét szeme a lelkébe látott. Mia félrenézett.

A férfi a hátára tette a kezét, és gyengéden simogatni kezdte.

— Beszélnünk kell, Mia.

A lány nagyot nyelt. Igen, beszélniük kell. Valójában nem akarja tudni, miért hagyta el. Nagyon kellemetlen következtetésre jutott saját magától is. Az egyetlen dolog, amiről beszélniük kell az, miért dobja le magáról a ruhát minden éjjel egy lepukkant sztriptízbárban. Erre a beszélgetésre viszont szintén nem vágyott.

Felállt az ágy mellett, nem nézett Jackre.

— Vissza kell mennem a lakásomba — mondta. — Egy óra múlva a munkahelyemen kell lennem.

Jack kiugrott az ágyból. Elé állt és megragadta a karját.

— Nem mész vissza oda, Mia!

— Vissza kell mennem — felelte a lány szárazon.

Jack végigsimította a karját, és leengedte a kezét.

— Tudom, hogy dühös vagy rám, Mia. El kell mondanom, miért mentem el.

A lány megrázta a fejét.

— Már nem számít, Jack. — Szomorúan ráemelte a tekintetét. — Túl késő.

Jack a kezébe vette az állát, és mélyen a szemébe nézett.

— Mi folyik itt? Az a Mia, akit ismertem, soha nem vetkőzött volna pénzért. Szűz voltál még, amikor belopóztál az ágyamba. Rád nézek most, és ha belepusztulok, se tudom összerakni a képet.

Könnyek szöktek a lány szemébe. Fájt neki, amit Jack mondott.

— Nincs jogod ítélkezni felettem, miután magamra hagytál két évvel ezelőtt — mondta feldúltan.

Elrántotta a kezét, hátat fordított neki, és igyekezett megálljt parancsolni remegő testének.

— Mia, el kellett mennem — mondta Jack. — El kellett mennem, de nem miattad volt.

Mia megfordult.

— Akkor miért mentél el, Jack? Alig várom, hogy megtudjam, miért sétáltál ki az életemből egy szó nélkül. Miért kezdted el árulni a házadat két nappal később, és miért mondták nekem, amikor felhívtam az irodát, hogy Jack Kincaid soha nem dolgozott ott?

A férfi szomorúan és bűnbánóan nézett rá.

— Van fogalmad róla, mit jelentett ez nekem? — suttogta Mia. — Nem tudtam, hogy meghaltál-e, hogy valaki beteg játékot játszik-e velem, vagy csak egy gyors dugás kellett, és túl gyáva voltál, hogy a szemembe mondd…

— Istenem, Mia, nem erről volt szó!

— Akkor miről volt szó, Jack?! Most már kíváncsi vagyok.

Könnyek áztatták az arcát. Idegesen letörölte őket, de csak nem akartak abbamaradni. Annyi fájdalom és keserűség forrongott benne, hogy úgy érezte, menten szétrobban.

Jack végigsimított kócos haján, és lehunyta a szemét.

— Megváltoztál, Jack — mondta a lány halkan. — Nem tudom, mi történt, de más ember lettél. A ruhád, a hajad, a tetoválásod.

Jack kinyújtotta a kezét, és megfogta a vállát. Óvatosan lenyomta az ágyra.

— Kérlek, Mia, csak hallgasd meg, amit mondani akarok!

Mia várakozón nézett rá.

— Álnéven dolgoztam egy ügyön. Megpróbáltam bekerülni egy nagy motoros bandába, Texas délnyugati részén. Ők voltak a legnagyobb drogszállítók. Határon túli kapcsolatokkal is rendelkeztek, a hálózatuk olyan nagy volt, olyan messze elért a kezük, hogy gyakorlatilag sebezhetetlenek voltak. A kapcsolataik szinte lehetetlenné tették, hogy valaki beépüljön közéjük. Egy évig próbálkoztam. Épp feladtuk volna, amikor bevettek. Meghívtak Mexikóba, hogy találkozzam a vezetőjükkel. Tudtuk, hogy ez hatalmas lépés. Azt is tudtuk, hogy amíg ott vagyok, átvilágítják a múltamat, mindent kiderítenek az életemről a születésemtől kezdve. Nem tehettünk mást, Jack Kincaidnek el kellett tűnnie. Ezért hagytalak el.

Mia hosszan bámult rá, aztán kitört belőle a nevetés. Hisztérikusan kacagott, és a kezébe temette az arcát.

— Mi ennyire vicces? — kérdezte Jack.

Az állához nyúlt, felemelte a fejét, és a szemébe nézett.

— Elhagytál. Csak ennyi — felelte Mia erőtlenül. — Örülök, hogy ilyen sokat jelentettem neked.

Jack letérdelt elé, és megfogta a kezét.

— Nap mint nap a saját döntésem poklában égtem. Olyan dolgokat tettem, amikre nem vagyok büszke, de meg kellett tennem, hogy leleplezzem a bűnözők hálózatát.

A lány felállt és elrántotta a kezét. Igyekezett úrrá lenni a dühén, a fájdalmán. Aztán megfordult, és a férfira meredt.

— Árulj el valamit, Jack. Miért nem szóltál nekem? Gondolod, hogy nem értettem volna meg? Még ezt is jobb lett volna tudni, mint a semmit: hogy élsz-e vagy meghaltál, vagy csak kurvára nem érdekellek. Gondoltad, majd úgyis megbocsátom a kegyetlenséget a nagy hősnek?

Jack nem válaszolt. Zavartan nézett a lányra.

— Elmondom neked, miért nem szóltál róla — mondta Mia halkan. — Mert nem szerettél. Mert nem érdekeltelek eléggé.

Jack tiltakozni akart, de a lány felemelte a kezét és elhallgattatta.

— Nem a mártírt játszom, Jack. Nézzük a tényeket. Elég jól ismerlek ahhoz, hogy tudjam, ha szerettél volna, ha fontos lettem volna neked, minden szálat megmozgattál volna, hogy értesíts. Nem akartad volna, hogy aggódjam. Nem mentél volna el úgy, hogy a tudtomra ne add, fontos vagyok neked. Őszintén, elmenne egy zsaru akárhová anélkül, hogy szólna a feleségének?

— Mia…

A lány ismét feltartotta a tenyerét.

— Nagylány vagyok már, Jack. Lehet, hogy nem mindig voltam az, de most már tudok magamra vigyázni. Az elmúlt két év azzal telt, hogy gyűlöltelek, pedig magamat kellett volna gyűlölnöm, amiért megbíztam benned. Túlságosan egyszerűvé tettem a számodra a dolgot, és drágán megfizettem érte.

Nyomasztó csend borult rájuk. Végül Mia szólalt meg.

— Mennem kell dolgozni, Jack. Nincs más választásom. Nem vagyok olyan helyzetben, hogy csak gondolok egyet és elmegyek. Nem kellett volna sértett kislányként elmenekülnöm, amikor elhagytál, de így tettem, és most szembe kell néznem a következményekkel.

Jack közelebb lépett hozzá. A kezébe vette az arcát, ránézett, a szeme dühtől izzott.

— Mi a fenéről beszélsz, Mia? Mi történik itt?

— Kérlek, Jack! — suttogta a lány. — Vigyél vissza a lakásomba, hogy átöltözhessek! Így kell lennie, nincs más választásom.

A férfi szeme összeszűkült, a teste megrándult.

— Miféle bajba keveredtél?

A lány lehunyta a szemét, és azt kívánta, bárcsak elmondhatná, de Jack sem segíthet neki. Ugyan mit változtatna a dolgon?

— Kérlek, Jack! Hadd ne kelljen könyörögnöm.

A férfi nagyot káromkodott.

— Mivel tart sakkban az a rohadék, Mia?

A lány érezte, hogy a vér kifut az arcából. Jack túlságosan közel jár az igazsághoz. Vajon azt is kitalálja, mit tett?

— Csak az számít, hogy eljussak dolgozni. A ma éjszaka nagyon fontos, Jack. Ha nem megyek, nagy bajba kerülök — mondta csendesen.

Jack habozott.

— Jól van — mondta végül. — Elviszlek, Mia, de a mai az utolsó éjszaka. Többet nem mész oda. Kurvára nem érdekel, mekkora bajban vagy. Ennek a beszélgetésnek még koránt sincs vége. Holnap el fogod mondani nekem, mi a fene zajlik itt, és nem fogsz elhallgatni előlem semmit! Világosan beszéltem?

Mia megkönnyebbülten sóhajtott.

— Veled megyek — tette hozzá Jack. — Egy cseppet sem bízom abban a dagadt rohadékban.

Jack a szeme sarkából Miát figyelte, ahogy a bár felé hajtottak. Képtelen volt elhinni, hogy belement ebbe. Azon nyomban ott kellene hagyniuk a várost, és meg sem állni hazáig. Legszívesebben olyan messze vinné Miát innen, amilyenre csak tudja.

De nem teheti, amíg rá nem jön, mivel tartja sakkban a dagadt fickó. Bármi is az, Mia rettenetesen fél tőle.

Ma éjjel, amíg Mia táncol — életében utoljára -, Jack kideríti, miről van szó.

A lány fáradtnak tűnt, és átkozottul sérülékenynek. A szavai visszhangoztak a fejében. Amikor olyan fájdalommal a kék szemében azt mondta, hogy nem szerette és nem törődött vele, úgy érezte, menten megfullad. Még válaszolni sem tudott rá, mert, a pokolba is, valahol igaza volt.

Az aznap éjjel olyan volt, mint egy álom. Olyan hirtelen jött, olyan váratlanul. Mintha az egyik legerotikusabb képzelgése vált volna valóra. Olyan régóta küzdött az érzései és a Mia iránti vonzalma ellen, hogy nem volt képes kitartani, amikor a lány az ágyába lopózott. Pokoli bűntudata volt utána.

A lelke mélyén érezte, hogy el kéne neki magyarázni, megértetni vele, miért kell elmennie. De titokban azt remélte, hogy majd átlép az egészen és elfelejti őt. Ha nem megy el akkor, Mia az élete részévé vált volna, az övé lett volna, pedig nem erre volt szüksége.

Fiatal volt, előtte állt az egész élet. Semmi szüksége nem volt rá, hogy egy olyan emberhez kötődjön, aki mindenét akarja. Aki elvárja, hogy teljesen és egészen az övé legyen. Képtelen lett volna megváltozni érte, vagy bárki másért, de átkozott legyen, ha nem tudja megvédeni saját magától és a vágyaitól.

Még most, két évvel később is arra vágyott, hogy kiragadja a megszokott életéből, hazavigye, és a magáévá tegye. Megrázta a fejét.

Vágyott rá, de tudta, hogy ez nem elég. A lány többet érdemel. Többet, mint amennyit adni tud neki.

Maradt a kérdés, mi lesz vele, ha kiszabadítja innen. Visszavigye Dallasba? Folytassák ott, ahol abbahagyták? Gondoskodjon róla tovább, ahogy tizenhat éves kora óta teszi, amikor elveszítette az otthonát?

Beállt a sztriptízbár parkolójába, és leállította a motort. Ismét Miára nézett.

— Ennyi volt, Mia! Komolyan gondolom. Az utolsó éjszaka. Ezzel vége, utána pedig elmondod, amit tudnom kell, hogy kihúzzalak a pácból, amibe keveredtél.

A lány felé fordult, felemelte a fejét és a szemébe nézett, tengernyi szomorúsággal a tekintetében.

— Semmit sem tudsz tenni, Jack. Egyedül én hozhatom rendbe.

— Hülyeség!

Mia kinyitotta az ajtót, és kiszállt a kocsiból. Jack kirántotta a kulcsot, és az ajtóhoz kísérte. A lány megfordult, kis kezét a mellkasára tette.

— Ne gyere be, Jack! Csak rosszabb lesz minden. Ha látni akarod a műsort, nem bánom. Gyere vissza egy kicsit később. Ha a sarkamban jársz, és a nyakamon lógsz, attól csak rosszabb lesz nekem.

Jack teste megfeszült, az összes érzéke azt súgta, hogy menjen be vele, ne tévessze szem elől.

— Tudnom kell, mi folyik itt, Mia.

A lány lesütötte a szemét, zabolátlan szőke haja szétterült a vállán.

— El fogok mondani mindent ma éjjel. Megígérem.

Jack felemelte az állát az ujjával.

— Találunk megoldást, Mia. Esküszöm. Mindegy, mennyire rossznak gondolod a helyzeted, megtalálom a megoldást.

A lány mosolygott és megérintette az arcát.

— Köszönöm, Jack.

A férfi hátrált egy lépést.

— Nem megyek be a műsorig, de itt maradok és figyelek. Biztos akarok lenni benne, hogy nem esik bántódásod.