Maya Banks - Vénuszdombi mesék

— Rohadt kurva! — ordította a támadója.

Visszaütött, eltalálta a lány állát. Mia a földre zuhant, küzdött, hogy el ne ájuljon. Nem veszítheti el az eszméletét. Meg fogja erőszakolni, akár magánál van, akár nem. A férfi ráugrott, megragadta a karját és a feje fölé szorította. Mia lefejelte az orrát. A vér azonnal ömleni kezdett belőle. A férfi az arcához nyúlt, aztán dühödten Mia gyomrába öklözött. Az összes levegő kiszaladt a lány tüdejéből, fuldoklott. De vasakarata nem engedte, hogy elhagyja az ereje. A férfi arcába karmolt, és olyan mélyre vájta az ujját a szemébe, amennyire csak tudta.

A férfi leborult róla, sebesült arcát szorongatta. Mia remegve talpra állt. Lépéseket hallott a folyosóról, felnézett, és elszállt minden reménye. A másik zsaru volt az. Tehetetlen düh áradt szét benne. Kettejükkel nem fog tudni megbirkózni.

— Mi a fene történik itt? — kérdezte a rendőr, miközben a kulcsokkal babrált, hogy kinyissa a cella ajtaját.

Mia a túlsó sarokba menekült. Lehet, hogy megteszik, amiért jöttek, de biztos, hogy drága árat fizetnek érte. Várt, összegyűjtötte minden erejét, és felkészült a támadásra.

— A rohadt kurva megtámadott! — hörögte az első, miközben feltápászkodott.

A másik zsaru undorodva nézett rá.

— Mekkora seggfej vagy te, Moreland! Éppen szorul a hurok. Martint és Drake-et letartóztatták, te meg mindent kockára teszel egy pináért!?

Moreland megtörölte az orrát, amiből még mindig ömlött a vér.

— A ribancnak egy kis nevelésre van szüksége!

— Hagyd a fenébe! — mondta a másik zsaru. — Tűnj el innen és szedd rendbe magad!

Moreland és Mia gyűlölettel meredtek egymásra, majd a férfi lassan elindult az ajtó felé. Útközben megállt, visszafordult és felemelte a mutatóujját.

— Még nem végeztünk, ribanc!

Mia összes izma megfeszült, amikor a másik rendőr odalépett hozzá és az arcába nézett.

— Ha jót akarsz magadnak, felejtsd el, ami történt!

A fenyegető szavak után sarkon fordult, kiment a cellából, és becsapta az ajtót maga mögött.

Amikor eltűntek a folyosón, Mia megállíthatatlanul remegni kezdett. A földre zuhant, az arcát a kezébe temette. Hányinger fogta el, bemászott a sarokba és öklendezett.

Lassan felállt, a keskeny priccshez botorkált. Mindene fájt. Összetépett ingét magára terítette, és várt. Jackre várt. Remélte, hogy még idejében odaér.

Jack Macre bámult. Olyan erősen szorította össze a fogát, hogy hallotta a csikorgását.

— Hogy érted, hogy Miát letartóztatták?

Mac beletúrt rövid hajába.

— Ryder hívott. Két rendőr jelent meg a háznál Mia letartóztatási parancsával. Kábítószer-birtoklás és prostitúció.

— Prostitúció? Mi a fene?

A Clark megyei rendőrőrs előtt álltak, ahol Martint és Drake-et hallgatták ki. Jack akarta vallatni őket, de Kenny kitette a szűrét az épületből.

— A fenébe — átkozódott Jack -, vajon hová vitték?

— Ryder azt mondta, Buford megyéből jöttek. Biztos vagyok benne, hogy a megyei fogdában van.

Jack még egyet káromkodott.

— Ki kell hoznunk onnan. Nem bízom azokban a rohadékokban.

— Nem fog menni, hacsak Martin és Drake nem vall eleget, hogy megszerezzük a letartóztatási parancsokat. Addig nincs az a bíró, aki szabadon engedné.

Jack a rendőrőrs ajtajára bámult.

— Akkor talán a legjobb lesz, ha rábírjuk őket, hogy valljanak. Nem engedem, hogy Mia az éjszakát a börtönben töltse.

Majdnem összeütközött Kennyvel az ajtóban.

— Megszereztük, ami kellett. Letartóztatási parancsom van a seriff, a megyei bíró és a seriff néhány alkalmazottja ellen Buford megyében. Éppen oda tartunk, ha jönni akartok.

— Miát letartóztatták — mondta Jack. — Odamegyek, és megnézem, mit tehetek érte. Ki akarom hozni. Azt akarom, hogy ejtsék ellene a vádakat. Intézd el, hogy így legyen.

— Amint találok egy bírót, aki belemegy. Ott találkozunk.

Jack bólintott, aztán visszasietett Machez.

— Elviszel? — kérdezte kurtán.

Mac bólintott.

— Szállj be!

Amint beálltak a Buford megyei börtön parkolójába, Jack kiugrott a kocsiból és rohanni kezdett. Beviharzott a bejáraton, az íróasztal mögött ülő rendőr nem kis megdöbbenésére.

Elővette a jelvényét.

— Jack Kincaid vagyok a Texas Rangerektől. Ha jól tudom, itt tartják fogva Mia Nicholst.

A rendőr szeme furcsán csillogott. Zavarba jött, de azt mondta, hogy nincs náluk ilyen nevű fogva tartott személy.

Jack előrehajolt, és átrántotta a rendőrt az íróasztalon.

— Vagy elmondod, hol van, vagy esküszöm az élő istenre, itt rögtön kinyírlak.

— Jack, vegyél vissza! — szólalt meg Mac az ajtóban.

A rendőr előhúzta a fegyverét, és Jackre célzott vele.

— Tegyél le, te barom! Kurvára nem érdekel, ki vagy! Letartóztatlak egy rendőrtiszt bántalmazásáért!

— Na, akkor pofa be! — kiáltotta Mac.

Közelebb ment, és a fegyverével a bufordi rendőrre célzott.

— Dobd el a fegyvert! Jack, engedd el!

Jack visszalökte a rendőrt a székébe. Tompa puffanással ült le, majdnem hátraborult.

— Most pedig megmondod, hol van Mia Nichols!

— Hármas cella — motyogta a rendőr.

— Add ide a kulcsokat! — követelte Jack.

A rendőr a zsebébe túrt és odalökött Jacknek egy kulcscsomót.

— Menj egyedül! — mondta Mac. — Én szemmel tartom a barátunkat, amíg Kenny ideér.

Jack végigrohant a folyosón, és megállt a harmadik cella előtt. A szeme a priccsre szegeződött, ahol Mia feküdt összegömbölyödve. Bedugta a kulcsot a zárba, és feltépte az ajtót.

Odarohant, a lányhoz, a szíve a torkában dobogott.

— Mia? — suttogta.

Óvatosan megérintette a vállát. A torka összeszorult, amikor érezte, hogy a lány remeg.

Gyengéden megfordította. Rettenetes dühöt érzett, amikor meglátta a véres arcát. Ami még ijesztőbb volt: a torkán hatalmas zúzódás látszott. Megpróbálták megfojtani.

A lány inge szétnyílt, ahol el volt szakadva. Ökölnyi zúzódás kéklett a jobb oldalán.

— Mia, drágám, jól vagy?

Könnyek ömlöttek a lány szeméből, miközben Jack óvatosan a karjába vette. Istenem, legszívesebben ő is sírva fakadt volna. Üvöltött volna dühében. A lány remegett a karjában, az egész teste rázkódott.

— Mit tettek veled? — kérdezte elcsukló hangon.

— Nagyon boldog vagyok, hogy itt vagy — suttogta a lány. — Nagyon féltem.

Jack eltolta magától, hogy lássa az arcát. Az ujjával finoman megsimogatta, félrehúzta a haját az arcából. Az ajkát a homlokára tapasztotta, és forró könnyek szöktek a szemébe.

— Mit tett veled? — kérdezte szaggatottan.

— Nem hagytam magam — felelte Mia büszkén. — Azt hiszem, eltörtem az orrát.

Jack mosolygott, alig kapott levegőt, ahogy megpróbálta visszatartani az érzéseit.

— Ügyes vagy, baby!

— Ne hagyj itt! — könyörgött a lány, és még több könny ömlött a szeméből.

— Nem foglak, édes. Esküszöm, nem foglak. Kórházba viszlek. Most azonnal elmegyünk innen.

— Annyira féltem — suttogta. — Most, hogy itt vagy, már nem félek.

A szavak, amelyeket gyengéden a férfi fülébe suttogott, rég elfeledett érzéseket ébresztettek Jackben. Olyan érzéseket, amelyekről azt hitte, benne nem léteznek. Szégyellte bevallani, hogy valaha azt gondolta Miáról, gyenge.

Még véresen, sebesülten is áradt belőle az erő. Nagyon erős nő volt. A legkevésbé sem gyenge. Valójában ő volt a gyengébb.

Ha a lányról volt szó, olyan kiszolgáltatottnak érezte magát, mint egy újszülött.

Óvatosan felemelte a lányt, úgy vigyázott rá, akár egy kristálypohárra. Mia a fejét a vállára hajtotta és lehunyta a szemét. Egy könnycsepp gördült végig Jack arcán, ahogy vitte a folyosón. Amikor a bejárathoz ért, hűvös pillantással mérte végig a rendőrt, aki még mindig az íróasztalnál ült. Nagyon kellett erőlködnie, nehogy szélvészként kezdjen tombolni a dühe.

— Visszajövök, és halott ember vagy.

A rendőr arca elfehéredett.

— Nem én csináltam! — válaszolta védekezőn. — Moreland volt! Az idióta képtelen a farkát a nadrágjában tartani. A lány ellenállt, betörte az orrát. Hazaküldtem, hogy megmosakodjon.

— Gyerünk, haver! — mondta Mac csendesen. — Elviszlek a kórházba. Később majd elrendezzük a többit.

Jack mögötte ment, tomboltak benne az indulatok. Soha életében nem érezte magát ennyire feldúltnak. Mégis, amikor lenézett Miára, azonnal ellágyult ennyi gyengédség és bűntudat láttán. Legszívesebben térdre borult volna előtte.

Miát az ölében tartva beült az autóba. Vigyázott, nehogy beüsse valamijét. Nem akart újabb fájdalmat okozni neki.

Amikor megérkeztek a kórházhoz, Mac egy dzsekit nyújtott Jack felé.

— Takard be, ha gondolod — mondta Mac.

Jack bólintott, és a lányra terítette a dzsekit, hogy ne lássák.

— Köszönöm a fuvart, ne várj rám! Biztos vagyok benne, hogy Kennynek szüksége van rád.

— Visszajövök, és elmondom, mi történt — ígérte Mac.

Jack bevitte Miát. Nem tette le, még akkor sem, amikor a betegszobára vártak. Mikor végre behívták őket, az ágyra fektette és betakarta.

A vizsgálat alatt végig mellette volt, és fogta a kezét. Remegett a dühtől, mikor Mia a támadás részleteit mesélte. Legszívesebben megölte volna a rohadékot. A vérét kívánta. Levágná a farkát, és lenyomná a torkán. Soha életében nem érzett ilyen vadállati dühöt.

Amikor az orvos végül elment, Jack megsimogatta Mia arcát.

— Sajnálom, hogy ez történt veled, Mia. Nagyon sajnálom, hogy nem voltam ott, és nem tudtalak megvédeni.

A lány fájdalmasan felnevetett.

— Sikerült megvédenem magam.

— Igen, tudom. Büszke vagyok rád. A másik zsaru azt mondta, alaposan szétrúgtad Moreland seggét.

Mia furcsán mosolygott a duzzadt ajkával.

— Nem hiszem, hogy a közeljövőben használni fogja a szerszámát.

Jack viszonozta a nevetését.

Mia arca elkomolyodott.

— Mi lesz velem, Jack? Börtönbe kell mennem egy időre? Nagyon félek.

Jack a tenyerébe vette az arcát.

— Nem mész börtönbe, Mia! Téged felültettek, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Nem érdekes, hogy mi volt a táskában, a kezdetektől fogva félrevezettek. Martin és Drake úgy énekelt, mint a pacsirta. Ugyanezt művelték az összes csinos lánnyal, aki megjelent a városban. Kihasználták őket a sztriptízbárban, aztán eladták annak, aki a legtöbbet kínálta értük az árverésen. Évek alatt szép kis üzletté nőtte ki magát a dolog.

Könnyek áztatták Mia arcát.

— Olyan ostoba voltam — suttogta. — Bárcsak Dallasban maradtam volna. Lenne lakásom, munkám.

Jackbe fájdalom hasított. Jól tudta, miért hagyta ott a lány Dallast. Miatta. Behunyta a szemét és leszegte a fejét. Eszébe jutott a lány fájdalmas kijelentése, amikor azt mondta, hogy nem szerette, nem törődött vele. Rettenetesen szégyellte magát, mert igaza volt.

Nem törődött vele. Nem úgy, ahogy kellett volna. Egyfajta kötelezettségnek érezte, hogy vigyázzon a kislányra, aki elveszítette az apját a razzián. Mikor a lány eljött hozzá aznap éjjel, ártatlanul, teljesen levette a lábáról. Ám a munkája közbeszólt, és meg sem fordult a fejében, hogyan érinti ez majd Miát. Elment, hogy elvégezze a feladatát, a lányt a munkája mögé sorolta.

De most… Most rájött, hogy szerette. Szerette, de nagyon rosszul bánt vele. Sok fájdalmat és keserűséget okozott neki. Félő volt, ha vele marad, elvenné tőle, amit a legjobban szeret benne és összetörné. A lelkét. A bátorságát. Nem teheti meg, nem kényszerítheti, hogy megadja magát az ő domináns természetének.

— Jack — suttogta Mia.

A lányra nézett, kínzó érzései kiültek az arcára.

— Mire gondolsz? — kérdezte Mia.

Kinyújtotta a kezét, és az ujjával megérintette a férfi ajkát.

Jack megfogta a kezét és megcsókolta.

— Azon töprengtem, mennyire szeretlek. Mennyire szeretném, ha más lenne minden. Mennyit bántottalak.

A lány szíve megtelt gyengéd érzésekkel.

— Szeretsz?

A férfi lehajtotta a fejét.

— Csak most jövök rá, hogy mennyire. Bárcsak ne lenne késő. Bárcsak…

Mia felkászálódott az ágyban, felszisszent a fájdalomtól.

— Édes, mit művelsz? — ugrott föl Jack és visszanyomta az ágyra.

— Hogy érted, hogy túl késő? — kérdezett vissza Mia. — Már nem akarsz engem? Azért, amit tettem?